A Greenfields együttes
A
Greenfields együttes Magyarország egyik legrégibb
– és egyben folyton megújuló – tradicionális
ír és skót zenét játszó
formációja.
A
zenekart 1991-ben alapította Mező Győző, aki korábban
a Karikás és a Táltos Együttes hegedűseként
volt ismert. A Greenfields a tágan értelmezett és
sokszínű „kelta” népzenei hagyományokat
közvetíti és ápolja: közel öt
órás repertoárunkban tradicionális ír
hangszeres zene és népszerű kocsmadalok szerepelnek,
az énekhang mellett pedig a Kevin Burke stílusában
játszó hegedű is gyakran szólószerepet
kap.
Nagy
hangsúlyt fektetünk az ír-skót
tánchagyományok népszerűsítésére
is, ezért koncertjeinken – ha igény van rá –
élő zenei kísérettel set- és
sztepptáncbemutatót is tartunk élvonalbeli hazai
táncosokkal.
Különlegességünk
a magyar és ír zenei hagyomány ötvözése
– ebben Magyarországon az elsők között voltunk –,
és inkább az érzett, mint tudományosan
bizonyított ír-magyar kulturális rokonság
ápolása.
Fellépünk
pinceklubokban, pubokban, bálokon, kulturális
rendezvényeken, fesztiválszínpadokon; zenélünk
táncházban, tanítunk dalokat és táncokat
is.
A
Greenfields 1991-es alapítása óta természetesen
többször átalakult, 2008-ban új tagokkal
bővült. Jelenleg egy új hangszeres formáció
kialakításán dolgozunk, a korábbi évek
visszafogottabb hangzásával ellentétben ma
erőteljesebb megszólalás jellemző ránk.
És
hogy miért éppen ír zenét játszunk?
Talán ezt a legnehezebb megfogalmazni…
Fontos
számunkra, hogy olyan tradicionális zenei hagyományról
van szó, amely napjainkban is folyamatosan megújul,
Írországban és másutt is. Távoli,
„idegen” hagyomány, mégis nagyon ismerős
számunkra. Csakúgy, mint maga Írország, a
zenészek földje...
Elérhetőségünk:
Mező
Győző, tel.: 06-20-356-9244
info@greenfields.hu
http://www.greenfields.hu