A zenekar bemutatása
A Greenfields együttes Magyarország egyik legrégebb óta fennálló, ír és skót hagyományból merítő zenét játszó formációja.
A zenekart 1991-ben alapította Mező Győző, aki korábban a Karikás és a Táltos Együttes hegedűseként szerzett nevet magának magyar népzenei berkekben.
Elsősorban népszerű ír kocsmadalokat, népdalokat, valamint hagyományos ír-skót tánczenét játszunk - egyéb zenei feldolgozások mellett. Fellépünk pinceklubokban, pub-okban, bálokon, kulturális rendezvényeken, fesztiválszínpadokon.
Remek hangulatú koncertjeink fontos részét képezi az ír és skót táncok tanítása is. Koncertjeinken – amennyiben erre igény van – élő zenei kísérettel set- és szteptáncbemutatót is tartunk hazai élvonalbeli táncosokkal.
Az együttes zenei stílusa kissé eltér a
tradicionális ír-skót stílustól, zenekarunk tagjainak is nagyon
változatos a zenei „előélete”: megtalálható
közöttünk a tradicionális ír zenei stílus ismerője mellett eredetileg
magyar népzenész, blues- és countryzenész, „univerzális” folk-gitáros, a
latin-amerikai zene világából érkező dobos és historikus zenész is.
Így
egy izgalmas zenei világ keletkezik, mely az ír-skót tradicionális
zenét részben a magyar népzene, valamint kissé az észak-amerikai
countryzene stílusában szólaltatja meg több más zenei világ hatása
mellett. Zenénkben kiemelkedő szerep jut a magyar és kelet-európai
népzenei elemeknek. Különlegességünk éppen ez: a magyar és ír
zenei hagyomány ötvözése – ebben Magyarországon az elsők
között
voltunk.
Mindezekkel együtt
alapvetően
„szórakoztatni” szeretnénk, nem
törekszünk sem öncélú zenei alkotásra, sem „múzeumi” stílus
kialakítására.
A Greenfields együttes 1991-es alapítása óta többször átalakult, több generációnyi zenész bújt ki a zenekar „köpönyegéből”. Az együttes jelenleg is megújul, új tagokkal egészült ki 2008-ban és 2010-ben. A korábbi évek visszafogottabb hangzásával ellentétben erőteljesebb megszólalás jellemző ma ránk.
És hogy miért éppen ír zenét játszunk? Fontos számunkra, hogy egyben tradicionális és mégis élő, aktuális zenei hagyományról van szó, mely folyamatosan megújul napjainkban is – Írországban és másutt. Kicsit távoli, „idegen” hagyomány, mégis nagyon ismerős számunkra. Csakúgy, mint maga Írország, a zenei varázslók földje...
Várunk mindenkit ebben az izgalmas zenei világban!
Összefoglaló bemutatkozó
írások (nyomtatáshoz, szervezőknek):
Régebbi, sajtó részére vagy szervezőknek szánt, levél formátumú vagy rövidebb bemutatkozó írásaink itt találhatóak.
Nagyfelbontású fotók (nyomdai célra):
2010-es promóciós fotóink innen tölthetőek le.
A zenekar tagjairól bővebben
Mező Győző
Hegedűművész, magyar
népzenész, zenetanár.
A
hazai táncház-mozgalom
indulásából aktívan kivette a részét. A Debreceni Református
Kollégiumba járt a hatvanas
években, amikor a táncház-mozgalom „megszületett” és azonnal
elcsábította a klasszikus zenei világból. Ezekben az időkben a
Pálóczy,
a Karikás és a Csürdöngölő
zenekarok tagja. 1983-tól él Budapesten.
Amikor rendszeresen turnézott
Európában – olyan neves
magyar népzenekarok tagjaként, mint a Karikás
és a Táltos – megtörtént a
második „csábítás” is: ír
zenészbarátai révén megismerkedett a „kelta” zenei világgal, és ez a
szerelem is tartósnak bizonyult. 1991-ben megalakította a Greenfields
együttest,
mely ma a második legrégebb óta folyamatosan működő ír és skót zenei
társulat Magyarországon. Nem lett hűtlen a magyar népzenei hagyományhoz
sem: a megalakult Greenfields együttes különleges, sajátos magyar zenei
karakterrel bír. Magyar népzenét játszik a Mező
együttesben, továbbá tagja a Dobogókő
és Eclectica
folk-rock együtteseknek is. Számos rádió- és
televízió-felvételen szerepel.
Zenetanár is, Budapesten, a XV.
kerületi Hubay Jenő Zeneiskolában tanít. Citerán
játszó diákjait rendszeresen fesztivál- és nívódíjakkal tüntetik ki.
Kisgyermekek zenei és
táncoktatását is küldetésként felvállalva évek óta magyar és ír
táncházakat tart gyerekeknek is.
Bocskai István
Gitáros,
basszusgitáros, énekes. Blues és countryzenész. Így vall
magáról személyes
honlapján:
„A 6:3 évében
születtem, mivel a családban
senki sem volt zenész, így ez a feladat rám hárult. Klasszikus gitáron
kezdtem tanulni, és Flekes Zsuzsa tanárnő mellett olyan mestereim is
voltak, mint Simon és Garfunkel, Big Bill Broonzy, Bob Dylan és
Lightnin’ Hopkins, persze utóbbi urak csak lemezeken keresztül. Hamar
rájöttem, hogy az amerikai akusztikus gitárosok fogják jövendőbeli
zenei ízlésem a klasszikusoktól a legendásak felé terelgetni.
Az első
évtizedeket Vas Zoli
mellett pengettem, de ez az időszak nem volt
nyomtalan, többször nyertünk zenei versenyeket, arany és ezüst
diplomákat, a vége felé még lemezünk és CD-nk is született, hosszas
vajúdás után. Városi bluesokat játszottunk, némi standard
fűszerezéssel.
A blues iránti szerelmem kissé megrendült, amikor Stefan
Grossmann-t halottam gitározni, és attól kezdve a blues-ragtime kezdett
izgatni. Végleg megrendültem, amikor Doc Watson-t hallottam zenélni, és
akkoriban fedeztem fel a bluegrass zenét is. Jóllehet, a magyar blues
történeti könyvekben egy-egy fejezetet az én nevem jegyez, manapság
inkább, mint bluegrass zenészt ismernek.
Évekig játszottam az
Interfolk, a
Rodeo és a Bluegrass Union
együttesekben, velük bejártuk
fél Európát. Mostanság a Dad
Gave My Dog Away formációban zenélek egy
ír csapat mellett. Az ír zenével pár éve kerültem kapcsolatba...”
Gyarmati Gábor
„1958. október 21-én születtem
Kiskunfélegyházán. Az
első zenei örömöket és bánatokat egy öreg pianinónak köszönhettem, az
első gitár 1973-ban érkezett a családba. A mai napig is a
gitár a fő
hangszerem, bár néha előkerül a mandolin és az ír buzuki is sok más
zajkeltő eszköz mellett.
1982-ben költöztem Budapestre. Mint
akkoriban
számtalan gitáros, én is belevetettem magam
a versmegzenésítésekbe,
majd a saját dalok következtek. Innen pedig már egyenes út vezetett a
mások által írt dalok előadásához...
Első, és igen derekas ír zenei élményem
valamikor 1984-ben volt, egy valódi, modern ír zenekar (ha jól
emlékszem, Iron Horses) jóvoltából. Persze akkor még senki sem tudta,
mi az hogy bodhrán, ír buzuki meg effélék. Alig néhány évet kellett
várni a Greenfields megalakulásáig, gyakorlatilag
azóta – mint „ős
tag" – foglalkozom ír zenével. Az ír zene mellett
más zenei és népzenei műfajokban is
kipróbáltam magam.”
Más zenekarok: Latin Combo (1983-1984) Klion (1984-1985) Barbara Csapás Zenekar (házizenekar, 1985-1990) Dönci és Tsa (duó) (1994) Gábos Barna Trió (majd Quintet) (1998-2000) Arasinda (2000-2004), ÍRka-fÍRka (2003- ), Evros (2008-), Éirí (2009-).
Csizmár Zsolt (Csüszi)

Dobos. Tanulmányait Miskolcon végezte (OSZK,
EUFONIA). A kilencvenes évek elején került Budapestre. A fővárosban
először színházi zenével foglalkozott. A Kolibri
Színházban több darabban is játszott (Gyalog Galopp, Bors
néni, Állatok farsangja). Később éles váltással az Aquincum
szálloda éjszakai
bárjában folytatta zenei karrierjét, majd a rock & roll
következett – fellépett a kis puboktól kezdve a
sportcsarnokokig bezárólag nagyon sok helyen. Ezután
lépett az életébe a latin zene – a Sunmachine zenekarral. A Sunmachine
tagjaként fesztiválokon, TV-s show-műsorokban és rendezvényeken lépett
fel. Saját triót is alakított, neve előbb Montana,
majd Montana Band volt (az évek
során szinte minden jelentősebb helyen felléptek, pl. Alcatraz,
Millenium,
Dokk, Sziget, stb.). Több TV-showban is szerepelt (Névsor,
Lottó show, Duna tv műsorai, Dáridó). Hosszabb ideig
dolgozott a Moulen Rouge-ban, a Chilli
Bianco-val Németországban , az Amici
produkcióban és a Toscana együttessel.
Néhány éve az Eclectica
együttes tagjaként ismerkedett meg az ír zenei világgal, 2008
óta a Greenfields együttest
is erősíti. A „showbusiness”-ben szerzett
tapasztalatai
pótolhatatlanok.
Új tagok 2008. óta
A 2007-es és 2008-as év során távozott Bencze Boglárka (hegedű, tánc), Kasza Gábor (ének, gitár) és Várkonyi Mária (fuvola).
Hladony Orsolya (ének) 2008-ban, Bajnok Zsófia (fuvola) és Horváth Dóra (hegedű) 2008. végétől 2009-ig zenélt velünk, bár Dóra és Orsi alkalmanként ma is kiegészítheti a zenekart.
2008. őszén a korábbi fúvós hangszereseket Szabó Dániel váltotta.

Az 1973-ban született zenész hosszú éveken át a Musica Historica régizenei együttes tagja volt, aki ma furulyákon, tin whistle-ön játszik. Dani a Greenfields mellett ma többek között az Eclectica, az Éirí és az Írmag együttes zenésze is.
2008. ősze óta énekesnőnk Varga
Diána.
Az 1984-ben született énekes már 3 évesen
hallás után visszaénekelt dalokat, több énekversenyt is nyert
gyerekkorában. A 2000-es évektől kezdve különböző alternatív
rockzenekarokkal lépett fel (pl. Nemkéne, The Spanish Inquisition).
2008-ban Mező Győző invitálására csatlakozott a Greenfields együtteshez.
Új tagok 2010. óta
2010. óta új tagja a zenekarnak Imhof Krisztina (hegedű).
Krisztina évekig élt Írországban, ahol ír tradicionális zenét tanult, és oklevelet is szerzett a Comhaltas zenei képzésének keretén belül. Krisztina a Greenfields mellett az Éirí együttes zenésze is.
Az együttesről, a régi és új tagokról az összes kép itt található.
Technikai, hangosítási igényünk (Rider) - szervezők részére - itt érhető el.
[Főoldal]


